top of page

Hogyan gyere ki a 

mélypontokból?

GYAKORLATI ÚTMUTATÓ NEHEZEBB IDŐKRE

101577041_288665742273395_47707281720669

Hello,

Andi vagyok

Ahogy mindenkinek, nekem is voltak és vannak mélypontjaim. 

Az egyik dolog, amit szoktak rólam mondani a barátaim, hogy csodálják, mennyire gyorsan tudok ezekből felállni és újrakezdeni. Legyen az egy szerelmi csalódás, vagy karrierváltás, vagy bármi. És valóban, ebben már van gyakorlatom.

Sokszor hallom emberektől, hogy „persze, ez és ez a szakember hogyan tudna segíteni másoknak, ha ő maga is problémákkal küszködik” és az a helyzet, hogy egyrészt természetesen, hiszen ő is ember, másrészt pont ezért. Mert már járt ott, ahol most te vagy. Mert megjárta ugyanazt az utat, mert megküzdött a saját démonjaival, és ha csak egy lépéssel is jár előtted, már akkor is tud tapasztalatból, hitelesen segíteni. Ráadásul bele tudja magát képzelni a helyzetedbe, hiszen érzett ugyanúgy, ahogyan te, tudja mi játszódik benned most. De ő már azt is tudja, hogy abból ő, hogyan jött ki. Ha szakember akkor valószínű mindezt megfelelő önreflexióval tette és ezért képes átadni neked a számodra fontos információt.

 

Ezért szeretném elmondani, én, hogy csinálom, hátha éppen te vagy az, akinek pont most, pont ez az írás fog segíteni.

Itt találsz meg:

  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube
  • LinkedIn

Mit tanulhatsz az e-bookból?

01

02

Hogyan tudsz "sebezhetetlenné" válni? Hogyan tudod az egész életedet megváltoztatni?

03

Eszközök, amivel nem csak az aktuális mélypontból tudsz kijönni, hanem a birtokukban soha többé nem kerülsz majd ilyen mélyre

Mit tehetsz, amikor mélyponton vagy? Mi az első dolog, amit tudatosítanod kell, hogy elindulhass kifele a gödörből?

Amit mondtak róla

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a pénzes kurzusodat. Fantasztikus ez a tréning. Sokat segít. Zseniális, amit csinálsz!

Balázs, Bp

Más E-Bookjaim

Together at the Top
Letöltés
bottom of page